2013. augusztus 23., péntek

Kukoricás rizsliszt kenyér

GM+LM (gluténmentes és laktózmentes)

Hozzávalók:

  • 2 csésze rizsliszt
  • 1 1/4 csésze kukoricaliszt
  • 2 1/4 csésze víz
  • 2 ek vaj
  • 1 1/2 tk só
  • 1 ek cukor
  • 1/2 élesztő (vagy 1 tk szárított élesztő) 

(csésze 2,5 dl-es)

Elkészítés géppel:
A vizet felforraljuk. Belekeverjük a kukoricalisztet és a vajat, egyenletes masszává keverjük. Hagyjuk kihűlni. A kenyérsütő gépbe belemérjük a rizslisztet, hozzáadjuk a kukoricamasszát és a többi hozzávalót. Normál programon elkészítjük.

Elkészítés kézzel, hagyományos sütőben:
Először a kukoricamasszába keverjük bele a sót és a cukrot, a rizsliszthez törjük hozzá az élesztőt, és fakanállal kezdjük összedolgozni.
Kicsit lágyabb masszát kapunk, mint az átlag kenyértészta, de ne ijedjünk meg ettől! Jó lesz!

Ezután egy órán át kelesztjük, majd átgyúrjuk, még egyszer egy fél órát kelesztjük, majd sütőben 180 C fokon kisütjük.

Rácson hagyjuk kihűlni.

Amennyiben akarjuk, természetesen lehet variálni a kenyeret, magokkal, medvehagymával, dióval, ami csak tetszik, de önmagában is, vajjal kolbásszal is finom.

Én nem használok már régen kenyérsütőgépet, mivel az abban elkészített receptúra szerinti kenyér milliószor finomabb, ha sima gáz vagy villanysütőben, lefedett UltraPro vagy jénai edényben sütjük meg.

Tömörebb, nehezebb kenyér, mintha normál búzalisztből vagy kenyérlisztből készítenénk, de akinek diétára van szüksége, az nem válogathat.

Kukoricaliszt
Gluténmentes. (A glutén a búzalisztben található fehérje, allergizáló hatású lehet.) Európa több országában fontos alapanyag, de a kínai konyha is gyakran dolgozik vele. Kiváló mártások sűrítéséhez, galuskához, krémlevesekhez, hústöltelékek dúsításához. Belőle készül két híres népi étel, a puliszka és a prósza.
Kis mennyiségben érdemes a kenyérhez adni, amely a kukoricaliszttől kissé édeskés, kellemes ízű lesz. Édes süteményekhez is jól használható. Vigyázni kell, hogy a kukoricaliszt friss legyen, mert míg frissen édeskés ízű, kellemes illatú, addig az állott kukoricaliszt könnyen megkeseredik.

Rizsliszt
Barna és fehér rizsből is készülhet. Selymes textúrájú, gluténmentes. Rizslisztből készül a rizstészta is, ami a kínai ételek gyakori alkotója. Sütéshez rendszerint más lisztekkel keverik. A rizsliszt jól használható porhanyós, omlós tésztákhoz, de galuska, palacsinta, krémleves is készülhet belőle. Édes tésztákhoz is kitűnő, szószokat is sűríthetünk vele.
A rizsliszt előnye, hogy sütés során nincs szükség tojásra, így a rizslisztből készült süteményeket tojásallergiában szenvedők vagy magas koleszterinszinttel rendelkezők is fogyaszthatják.

15 megjegyzés:

  1. Ebből a receptből mekkora kenyér készül? Géppel szeretném kipróbálni :)
    Nagyon morzsolódik?
    Előre is köszönöm válaszait!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Éva. Nem mértem le a kész súlyát a kenyérnek, kb. 50-60 dkg-os lehetett talán. Géppel nem készítek kenyeret, így ahhoz a részhez sem tudok hozzászólni, rég nincs kenyérsütőgépem. A kenyér nem morzsolódott egyáltalán.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Marcsi! Tegnap már írtam neked az esetleges kenyérhibákkal kapcsolatban. Leírom a többi tapasztalatot is, hátha segít neked, mi lehetett a baj. A kukoricamassza állaga nálam olyan lett, mint egy egy jó sűrű krumplipüré, erre szokták mondani, hogy csiríz..Mitán beletettem a lisztet, egy ragacsos, puha massza lett. Rövid ideig robotgéppel dagasztottam. Kb. 2 dkg. friss élesztőt használtam, nem túl melegben, másfél órát kelesztettem. A tészta állaga a kelesztés után sem változott, nem volt formázható. Sütőpapíros jénaiban sütöttem tetővel, 180 fokos villanysütőben, felül. A sütési idő hosszú volt és mégis nyers maradt a lepény közepe. Kettévágtam és egyenként ropogósra sütöttem. Remélem, tudsz segíteni, mit rontottam el, mert szeretném használni ezt a receptet, gm. diéta miatt. Az íze jó lett, de a villanyszámla bánta. Segítséged előre is köszönöm, nagyon várom a válaszod! Edit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Edit. Bocs, de tegnap nem voltam gépközelben. Csak a lisztre tudok tippelni, lehet azzal volt a hiba. A lisztek minősége sokszor kifogásolható sajnos. Próbáld kevesebb vízzel esetlegesen, lehet a liszted nem kívánta ezt a mennyiséget. Kicsinyenként adogassad hozzá a vizet és figyeld az állagot. Mikor úgy látod elegendő akkor folytasd a műveletet a leírás szerint. Mint a képen is láthatod nálam szépen formázható lett a tészta. Én végig fedő alatt sütöttem. A fél élesztő pedig 2,5 dkg, azt emeld fel annyira, ez is sokat számít. Remélem a következő sikerülni fog. Sok sikert.

      Törlés
    2. Köszönöm a segítséget! Ha jól értem arra gondolsz, hogy a kukoricalisztes masszát készítsem kevesebb vízzel és később, a rizslisztes dagasztás közben adagoljak még hozzá, ha kell. Puha, de nem ragacsos állag a jó? Ne haragudj, hogy Ennyit ,,zaklatlak,,, de nagyon szeretném, ha sikerülne elkészíteni, mert a Kedvesemnek ízlett, másik receptekkel való próbálkozás eredménye pedig mindig a kukában végezte.

      Törlés
    3. Szia. Igen így készítsd. Nem haragszom. Írj csak nyugodtan.

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    5. Nekem is pontosan ugyan ilyen lett! Ragacsos és hiába kelesztettem, meg sem moccant a tészta. Apránként adtam hozzá pedig a vizet is. Én is szeretném ha sikerülne, de nem megy

      Törlés
    6. Kedves Alexandra. Látatlanban nehéz eldönteni mi volt a baj, de lehetséges, hogy a víz sok lett? Sajnos liszt és liszt között is óriási a különbség. Hamarosan sorra kerül nálam megint ez a kenyér és próbálok kísérletezni, mi lehet a problémátok oka.

      Törlés
  4. Szia Marcsi! Kisérleteztem a recepttel. Főztem a tésztába egy kisebb krumplit, a darához a főzővizét használtam, Ezenkívül került még bele egy kevés tejföl. Mostmár csak a só mennyiséget kellene eltalálnom és nagyon elégedett lennék.:) Nagyon szépen köszönöm a receptet, hálás vagyok érte! További szép estét kívánok!

    VálaszTörlés
  5. Szuper! Örülök, hogy sikerül. Jó étvágyat hozzá.

    VálaszTörlés
  6. Geppel sutottem es nem sikerult egyaltalan. Az alja es a szele szepmropogos lett de maga a kenyer egy nagy tomb. Jo lenne ha mukodne a recept mert a dietam nem engedi a glutent. En az elesztore tippelek, plusz a tejfeherje allergiam miatt tejmentes vajat hasznaltam. Otletek hogyan tudok javitani rajta? Ezekhez a lisztekhez konnyen hozzajutok Angliaban szoval nagyon jo lenne. Koszi a segitseget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Unknown. Sajnos géppel egy kenyér sem ugyanolyan állagú lesz, mintha sütőben sütnénk. A gép teljesen másképp működik. Lehet a programon kellene változtatni, hogy lassabban süssön, hogy a kenyér belseje is jó legyen?Ez a kenyér alapból sűrűbb, mint a hagyományos kenyerek, tehát nem lesz olyan állagú, mintha sima fehér lisztből készülne. Előfordulhat, hogy a géphez más arányokra lenne szükség és kicsit több élesztőre?? Amíg volt gépem kizárólag szárított élesztővel készültek a kenyereim. Viszont ezt a kenyeret kizárólag sütőben sütöttem eddig mindig, lassan, és a tető végig az edényemen volt.

      Törlés
  7. Kedves Marcsi! Mennyi ideig kell sütni a kenyeret 180 fokon, villanysütőben? Jénaiba tettem, fedővel, nem igazán nőtt a tésztám kelesztés során, de azért levegősebb lett egy kicsit. Most épp a sütőben van, szép ropogósnak néz ki az alja és a teteje, de a közepe még vizesnek tűnik (vagyis a repedések között teljesen nyersnek tűnik, már 1,5 órája sül)... Nem tudom, milyen lesz az eredmény...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Hát gondolom azóta megsült a kenyér. Sajnos nem voltam tegnap gép közelben. Hogy sikerült??

      Törlés

Bólyi túrós lepény

Hozzávalók: 25 dkg liszt ½ cs. sütőpor 22 dkg porcukor reszelt citromhéj mazsola 2 tojás 2 dl tej 2 x 5 dkg vaj margarin ...