2012. november 25., vasárnap

Mustáros karaj párolt zöldséggel Konvekciós sütőben



Hozzávalók:
  • 7 szelet karaj
  • Dijoni mustár
  • 25 dg zöldség keverék

Elkészítés:
A karaj szeleteket kiklopfoljuk, sózzuk. TW Kenőecset segítségével megkenjük mindkét oldalukat mustárral és 2 órát állni hagyjuk.

Közben előkészítjük a Konvekciós sütőt, amihez kell a két rács és a párolóbetét.

Az alsó rácsra tesszük a párolóbetétet. Ebbe kerül a fagyasztott zöldség keverék.

A magas rácsra rátesszük a pácolt húst és a rácsot a zöldség fölé állítjuk.

Feltesszük a Konvekciós sütő magasító gyűrűjét és úgy kerül rá a tető.


Magasító nélkül a hús szeletek nagyon közel kerülnének a grillező részhez és elégnének.

Beállítom a sütőt 200 fokra és 30 percre. 15 perc után a húsokat megfordítom, hogy mindkét felük szépen megsüljön.


Nálunk burgonyapüré készült még mellé köretnek.

Ma részben a maradékok napja van desszert terén



Le kellett olvasztanom a kombinált hűtő fagyasztó részét, és nem minden fért át a másik hűtő kicsike fagyasztójába, köztük a reszelt alma sem. Így fel kellett használnom.

Volt még 2 rétesre való Tante Fanni réteslapom is a sima hűtőben, amit mivel már megkezdett csomag volt, szintén el kellett használni.
Mivel a fagyasztott reszelt alma elég bő lében, így gondoltam egyet és kettő lett belőle.

Nézzük, mit alkottam ma.

Citrompudingos almás rétes

Hozzávalók:
reszelt alma – dkg-ot nem tudom, csak azt, hogy egy 1,4 l-es fagyasztós doboz volt tele
2 cs citrom ízű pudingpor
5-6 ek cukor
2x2 db Friss Tante Fanni réteslap
kb. 5 dkg olvasztott vaj

Elkészítés:
A reszelt alma miután kiolvadt, beleöntöttem egy Mesterszakács Főzőedénybe, hozzákevertem a pudingport és a cukrot és jó sűrűre főztem.
Hagytam teljesen kihűlni, de közben kevergettem, hogy a teteje ne bőrösödjön meg, és persze így gyorsabban is hűlt.


Mikor kihűlt kiterítettem a csomagolásban levő sütőpapírra egy réteslapot, amit megkentem olvasztott vajjal, majd ráfektettem egy másik lapot. Ezt is megkentem vajjal, majd megszórtam zsemlemorzsával.

Ráadagoltam a pudingos almát és a Mesterfogás Szilikon Cukrászspatulával elkentem. A sütőpapír segítségével feltekertem a rétest. A papírt elvágtam akkorára, hogy össze tudjam fogni két oldalt és annak a segítségével tettem a rétest a tepsibe. A nélkül nem lehetséges megmozdítani sem.

Ugyanígy elkészítettem a másik rúd rétest is.


180 fokon 20 perc alatt megsütöttem a rétest. Tepsiben hagyjuk kihűlni teljesen, hogy a krém jól meg tudjon kötni.

Szintén a papír segítségével kivettem a kész rétest a tepsiből, az Új Hullám Keverővel felszeltem, tányérra raktam és az Új Hullám Porcukor Szóróval megcukroztam.

Maradt egy kis almás pudingos töltelékem.

Abból egy kis nasi készült, majd valamelyik gyerkőc megeszi, amelyik éppen megkívánja.

A maradék krémbe tördeltem háztartási kekszet, jól összekevertem és egy pohárba öntöttem.

Mivel nem sok maradt ki, a pohár épp csak félig lett. Gondoltam valamivel fel kell dobni, mert furán mutatott a félig üres pohár. Körbe néztem, hogy mit készíthetnék hozzá.  

Irány a spájz!

A polcon árválkodott egy csomag Dr. Oetker Tejberizs.

Elkészítettem és rákanalaztam a pudingos almára. Jól van ám, de most meg a tejberizs maradt meg.

Elővettem két kistányért elosztottam a maradék tejberizst bennük. Mindhárom tetejét őrölt csokoládéval díszítettem, lányok leszavazták most a kandírozott gyümölcsöket, pedig jól mutatott volna a színes gyümölcs is a fehér tejberizs tetején. Na, majd legközelebb.


2012. november 24., szombat

Első bonbonom



Több mint fél éve beszereztem egy Tupperware Szilikon Bonbonformát. Raktam ide, tettem oda, nézegettem, számtalanszor megvettem a kinézett bonbonhoz valókat, de csak nem akartak elkészülni a bonbonkák. A hozzávalók, meg mindig szépen elkoptak a spájz polcról.

Ma este olvasgatva, nézegetve Bonbon Mánia oldalát, receptjét, körbe néztem, hogy ugyan miből dobhatnék össze egy kis nassolni valót. Na persze kértem kis segítséget az Édességrajongók klubjában a Facebookon, ahol a lányok készségesen segítettek is. 

Spájzba be, nézek jobbra, csoki van, másik oldalon marcipán, kivi, lime. Na, gondoltam, valamit összekutyulok ezekből.

Kissé izgultam, hogy addig oké, amíg kence-ficélek, krémet főzök, betöltöm a formámba. Na, de ki is fog jönni? Hát, majd kiderül. Vagy beborul? 

Türelmesen vártam, kukucskáltam, néztem vajon megpróbáljam kiszedni már? Vagy hagyjam még? Na, mi tévő legyek??

Este negyed 1o-kor gondoltam, kiszedegetem a hirtelen felindulásból készített bonbont, lesz, ami lesz.  Kár volt. Ugyanis nem mindegyik jött ki egészben.
Lehet vékonyan kentem ki? Vagy még várnom kellett volna a kiszedéssel? Na, nem baj. Ízre nagyon finom, el fog fogyni a kis hiba ellenére is.

Első próbálkozásra nem is rossz. Biztos készülni fog még máskor is bonbon nálam.

Lássuk a receptet.


Kivis – marcipános bonbon

Hozzávalók:
  • 15 dkg 75%-os csokoládé
  • 5 db kivi
  • 1 kis Lime
  • 10 dkg marcipán
  • 1,5 ek méz
  • egy kis vanília aroma

Elkészítés:
A kiviket vékonyan megpucolom az Új Generációs Előkészítő Késsel és el is darabolom.

Beleteszem a Mesterszakács 1l-es Nyeles Főzőedénybe és rúd mixerrel összeturmixszolom.

Felteszem forrni. Hozzáadom a lime levet, mézet és felére összefőzöm. 

Közben lereszelem a marcipánt is.

Mikor felére elfőtt a kivi, kifőtt a víztartalom zöme, belekeverem a marcipánt, de már levettem a tűzről, nem főzzük tovább. Teljesen kihűtöm, majd beteszem a hűtőbe.

A Mesterszakács Habüstbe beledarabolom a csokit. Egy Mesterszakács Nyeles Főzőedénybe vizet teszek, erre ráteszem a habüstöt, de az üst alját ne érje a víz. Lassan felolvasztom a csokit. 

A Szilikon Kenő Ecset segítségével kikenem a Szilikon Bonbon Formát

Beteszem 5 percre a fagyasztóba, majd újabb csoki réteget viszek a formába az ecsettel és megint mehet a fagyasztóba. Még egyszer megismétlem, így 3 réteg csoki kerül a formába. 

Mikor a 3-ik réteg is megkötött kiveszem a hűtőből a krémet és beleteszem a Krémharmónikába, ráteszek egy nyomócsövet és a bonbonokat megtöltöm a krémmel úgy, hogy a bonbonok lezárásához hagyok helyet. 

A formát most a sima hűtőbe tettem egy órára.

Mikor letelt az idő, a csokit újra meglangyosítom és lezárom a bonbonokat.
Megint irány a hűtő. Én 40 perc múlva szedtem ki, kissé sikertelenül, de az íz a lényeg.

Majd ebbe is belejövök és akkor már szépen ki fognak jönni a bonbonjaim.

Mikulásra újabb adagok fognak készülni.

2012. november 22., csütörtök

Gombás tarja rizzsel



Hozzávalók:
  • 5 szelet tarja
  • 1 üveg vegyes gombakonzerv - Én ezt használtam: Lommee Pilztopf- ALDI-ból
  • egy kisebb fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • frissen őrölt bors
  • kömény
  • majoránna
  • házi ételízesítő
  • 1 kk őrölt fűszerpaprika
  • kevés olaj

Elkészítés:

Egy Mesterszakács Serpenyőben felforrósítunk egy evőkanálnyi olajat. A húsok mindkét felét hirtelen kisütjük, így a hús pórusai bezáródnak és az értékes anyagok a húsban tudnak maradni.

Kiszedjük a húst a serpenyőből.

A vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk az Új Generációs Előkészítő Késsel és a TurbóAprítóban felaprítjuk.

Rátesszük a serpenyőben levő kis olajra, üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a gomba konzervet, de a levét előzőleg leöntjük, az nem kell.

Fűszerezzük a gombát, jól összekeverjük és visszatesszük a gombára a hús szeleteket.

Lassú tűzön (1-es fokozat) megpároljuk a gombáshúst.

Közben a Mikrós Rizsfőzőben elkészítjük a párolt rizst.

Itt láthatod a menetét:

Tálaláskor a rizst formázhatjuk is, vagy csak a tányérra halmozzuk. A hús szeletekre halmozzuk a gombát. A szafttal meglocsoljuk a rizst.

2012. november 18., vasárnap

Házi ételízesítő


Hozzávalók:

  • 1 kg sárgarépa
  • 1 kg fehérrépa
  • 1 nagyobb zeller
  • 1 nagyobb karalábé
  • 1/2 kg paradicsom
  • 1/2 kg paprika
  • 2 db póréhagyma
  • 2 púpozott ek só
Elkészítés:
A zöldségeket megmossuk, vékonyra szeljük és az aszalógép tálcáira rakosgatjuk és megszárítjuk.


Szárítás után ízlés szerint aprítjuk, daráljuk.


Mivel nálam nem szimpatikus a gyerekeknek, hogy nagyobb darabok vannak az ételben az ételízesítőből, így  aprítógéppel jól megdaráltam, és ezt a darálékot még porítottam kávédarálóval.


Az összes zöldséget összekevertem és a teljes mennyiséghez 2 púpozott evőkanál sót kevertem. Jól záródó 


Mindent Bele edényekbe tettem.


2012. november 17., szombat

Kókuszos körteleves



Hozzávalók:
  • 3 nagy körte
  • őrölt fahéj
  • őrölt szegfűszeg
  • 4 ek barna cukor
  • csipetnyi só
  • 1 púpozott ek kókuszos pudingpor
  • 2,5 dl főzőtejszín
  • 1 ek citromlé

Elkészítés:
A körtéket megmossuk, vékonyan meghámozzuk, magházát kivesszük és szeletekre vágjuk. 

Citromlével meglocsoljuk, és annyi vizet öntünk rá, ami éppen ellepi.


Hozzáadjuk a fűszereket, cukrot, sót és megfőzzük, de nem túl puhára.

A pudingport elkeverjük a tejszínnel és a körtéhez öntjük. Egyet forralunk rajta és hagyjuk kihűlni.



Tálaláskor díszíthetjük tejszínnel, amire csokit őrülünk.


Göngyölt és rántott pulykamell




Hozzávalók:
  • 2 x 4 nagy szelet pulykamell
  • 4 szelet füstölt tarja
  • Medve Mesterfogás – Natúr alapkrém
  • bors
  • házi ételízesítő
  • 2 tojás
  • liszt
  • zsemlemorzsa
  • olaj

Elkészítés:
A pulyka mellett kiklopfoljuk, sózzuk, és egy órát hagyjuk állni.

A szeleteket megkenjük a Medve Mesterfogással, rátesszük a füstölt tarját és feltekerjük. Fogvájóval megtűzzük, hogy ne essen szét.



A tojásokat felverjük, amibe frissen őrölt borsot és a házi ételízesítőt teszünk.

Lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk, a göngyölt és a szelet húsokat panírozzuk.

Egy tepsibe beletesszük a Szilikon Sütőlapot és rárakjuk a felgöngyölt, panírozott tekercseket.



Mellé rakjuk a sima panírozott pulykamelleket is.

A panírozott húsokat megkenjük olajjal és 170 fokon megsütjük.


2012. november 16., péntek

Pudingtorta




Hozzávalók:
  • 1 cs. citromos puding
  • 1 cs. málnás puding
  • 2 cs. banános puding
  • édes és háztartási keksz
  • fagyasztott málna
  • 1,6 l tej 
  • 12 ek cukor

Elkészítés:
A pudingokat megfőzzük, tetszés szerinti sorrendben, egy-egy csomag pudinghoz 4-4 dl tej és 3-3 ek cukor kerül.

Első pudingra (nálam a citrom volt), rátesszük az édesebbik kekszet. 

A kekszre rászórjuk a fagyos málnát, majd jön a málna puding, erre a háztartási keksz, és végül a banán puding.

Szilikon Virág Formában (természetesen bármilyen forma megfelel) megköt és kiborítás után tetszés szerint díszítjük.

Fehér kenyér



Hozzávalók:
  • 0,5 l langyos víz,
  • 1 mk. cukor,
  • 3 tk. só,
  • 1 ek. Oliva olaj vagy 3 dkg margarin,
  • 810 gramm liszt,
  • 1 cs. szárított élesztő

Elkészítés:
A hozzávalókat a felsorolás sorrendjében beleteszem az Ablakos Kelesztő Tálba vagy a Gyorskelesztőbe.

Kézzel vagy robotgéppel összedolgozom a tésztát. A tálra ráteszem a tetejét és duplájára kelesztem a kenyértésztát.

Miután megkelt a tészta, átdolgozom, 3 részre osztom és rudat formálok belőle. 

Az UltraPro Lasagna Sütőbe teszem a kenyereket úgy, hogy mindegyik rudat sütőpapírra teszek, hogy a tészta ne érjen össze, vagyis a papír lesz a választófal.

A Konyhai Ollóval bevagdosom a kenyeret, vízzel megspriccelem, és aki szereti, megszórhatja magokkal.



Én most egyet fenyőmaggal szórtam meg, de lehet szezám mag, napraforgó, vagy ki mit szeret.

190 fokon szép pirosra sütöm a kenyereket úgy, hogy az edényen végig rajta hagyom a tetejét.

Mikor megsült, rácsra teszem, megspriccelem vízzel, és hagyom hűlni.


2012. november 11., vasárnap

Októberi blog játék összefoglalója és eredményhirdetése





Véget ért októberi blog játékunk.

Szebbnél szebb, finomabbnál finomabb receptek érkeztek.

Mit ne mondjak nem volt könnyű dolgom az elbíráláskor. A kiírásnak minden recept megfelelt.

Nézzünk egy kis összefoglalót.



Főétel Kategóriában 9 recept érkezett:









Sk. Andi:

Almával töltött csibemell

Hozzávalók:
  • 2 félbevágott kicsontozott csibemell
  • 1 közepes méretű alma
  • 1 tojás
  • 1 ek liszt
  • só,
  • bors
  • gyömbérpor
  • olaj a sütéshez


Elkészítés:
A csibemelleket szétlapítjuk, kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, 1-1 csipet gyömbérporral megszórjuk és legalább 1 órán át állni hagyjuk. Az almát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk, és vékony szeletekre vágjuk. A hússzeletek közepébe helyezzük a felszeletelt almát, feltekerjük, és előbb lisztbe, majd felvert tojásba forgatjuk. Úgy panírozzuk, mint a kirántott sajtot. Bő olajban mindkét oldalát pirosra sütjük. Párolt rizzsel, friss zöldségekkel azonnal kínáljuk.



Sütemény kategóriában 8 recept érkezett:







Rózsáné Márta Katalin:

PUCÉR CSIGÁIM KICSIT MÁSKÉPP

Hozzávalók:
1/2 l tej,1 cs élesztő,1dl olaj, ízlés szerint cukor+a tölteléknek szóráshoz,1cs vaníliás cukor, annyi liszt amennyit felvesz, hogy könnyű lágy tésztát kapjunk,2ek margarin,1kis doboz tejföl,1 kk fahéj

Elkészítés:
A tejben felfuttatom az élesztőt egy kevés cukorral, hozzáadom a vaníliás cukrot, és annyi lisztet, hogy könnyű, lágy tésztát kapjunk.
Kb.10 percet pihentetem, majd kinyújtom, margarinnal megkenem, cukorral megszórom, feltekerem, felszeletelem, tepsibe helyezem, és a fahéjjal elkevert tejföllel megkenem, majd előmelegített sütőben, kb. 180fokon 15percig sütöm.
Könnyű, finom sütemény.

Sk. Andi:

Fahéjas almakarikák bundában

Hozzávalók:
  • 4-5 nagyobb alma
  • 20 dkg finomliszt
  • 2 dl tej
  • 2 tojás
  • 2 ek étolaj
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • csipetnyi só
  • rum vagy rumaroma
  • fahéj
  • porcukor

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A tojássárgájákat egy tálba tesszük, hozzáadjuk a csipetnyi sót, a vaníliás cukrot, hozzáöntjük a tejet. Jól elkeverjük. Majd a lisztet is apránként hozzáadva sűrű palacsintatésztát készítünk, beleöntünk egy kupaknyi rumot vagy rumaromát, majd az olajat is belekeverjük, végül a keményre felvert tojásfehérjéket is óvatosan hozzáadjuk.
A meghámozott, a magházától eltávolított almákat ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. Beleforgatjuk a masszába, de előtte külön lisztben is meghempergetjük. Nem túlforró, bő olajban lassan kisütjük. Papírtörlőre szedve leitatjuk a felesleges olajat.
Még forrón megszórjuk fahéjas porcukorral. Azonnal tálalhatjuk. Hidegen is finom.


Most pedig nézzük a játék nyerteseit.
Segítségül hívtam a sorsoláshoz Viktóriát és a sapkáját.



Főétel kategória nyertes receptje:


Nyereménye: Kombi Vágódeszka



Desszert kategória nyertes receptje:


Nyereménye: Szilikon Kuglóf Forma- piros színben



Gratulálok a nyerteseknek és köszönöm a sok-sok szép pályázatot.
Örülök, hogy sokan és sok recepttel indultatok a játékban. Ígérem lesz folytatás is, amiben biztos vagyok, hogy még többen fogtok indulni, de még nem árulom el, hogy mi is lesz a témánk. Legyen meglepetés. 

Kérem a játék nyerteseit, hogy a pályázati e-mail címre küldjék el a posta címüket, hogy a nyereményeket mielőbb el tudjam küldeni.

Még egyszer gratulálok a nyerteseknek és minden résztvevőnek.

Bólyi túrós lepény

Hozzávalók: 25 dkg liszt ½ cs. sütőpor 22 dkg porcukor reszelt citromhéj mazsola 2 tojás 2 dl tej 2 x 5 dkg vaj margarin ...