2013. január 6., vasárnap

Farsangi fánk


A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül (lásd: torkos csütörtök).
A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat az „erkölcsös” 16. és 17. században nem eredete, hanem bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották.
A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyó keddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.
Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (Riói karnevál, velencei karnevál).
Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.
Fánk recept:
Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt,
  • 2 tojás sárgája,
  • 2 evőkanál porcukor,
  • 5 dkg vaj,
  • 3 dkg élesztő,
  • kb. fél liter tej. (én most 3 dl tejjel és kb. 1dl tejszínnel készítettem)
Elkészítés:

Az élesztőt kevés langyos tejben felfuttatjuk.

A lisztet kimérjük a Duplafalú Ablakos Kelesztőbe.

A tojások sárgáját habosra keverjük a porcukorral, és az olvasztott vajjal. Ehhez hozzákeverjük a fellangyosított habtejszínt (természetesen folyékony állapotban tesszük hozzá).

A keveréket a liszthez öntjük és annyi langyos tejjel, amennyi szükséges jól kidolgozzuk a fánk tésztánkat. Nekem a 3 dl tej mind kellett. A folyadék mennyisége mindig a liszttől függ. Van olyan liszt, amihez kellett már nekem is a fél liter folyadék. Most a Nagyi Titka liszttel dolgoztam.

A tésztát duplájára kelesztjük.

A Gyúrólapot lefektetjük a munkaasztalra, az asztalt bevizezzük és így letapad a Gyúrólapunk, nem mozog.

A tésztát jól átdolgozzuk kézzel. Kitesszük a vékonyan megolajozott Gyúrólapra és a Nyújtóval ujjnyi vékonyra, de inkább vékonyabbra nyújtjuk. TW Fánkszaggatóval kiszaggatjuk.


Bő olajban kisütjük a fánkot. Hogy a felesleges olaj le tudjon csepegni az Ovális Tálalómesterbe, rakjuk a kisült fánkokat. Mikor végeztünk mindnek a sütésével, tálcára rakjuk és az Új Hullám Porcukorszóróval megcukrozzuk.

Házi készítésű baracklekvárral kínáljuk.


Akinek kedve van, meg is töltheti porcukrozás előtt a fánkokat úgy, hogy egy fecskendőbe felszívja a baracklekvárt és a fánk oldalába szúrva benyomja a lekvárt a közepébe.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kókusz kocka

  Hozzávalók: 30 dkg liszt 15 dkg cukor 2 dl tej 1 cs. sütőpor 1 egész tojás 5 dkg vaj 3 ek olvasztott méz citromhéj őrölt fahéj őrölt sze...