2019. április 20., szombat

Csirkemell szuvidolása és elkészítése


Sous vide gépem ugyan nincsen, de befőző automatám igen, így én is tudok szuvidolni.
Neki álltam tehát a megvásárolt csirkemellnek.
Az ozonizátorral megtisztított csirkemelleket, jól leszárítottam, majd sóztam, borsoztam.




Vákuum zacskóba kerültek.




A befőzőautomata rácsára a két 2 db-os csomag került. A mikrómnak a magasabb lábbal rendelkező rácsára pedig a 3 db-os került. Feltöltöttem a vízzel a befőző automatát, rátettem a tetejét és 70 fokon 1 órát fogom a csirkemelleket szuvidolni.








Ezután gyors lehűtés, és mennek a hűtőbe későbbi felhasználáshoz.

Miután lehűltek, betettem a hűtőbe a kész csomagokat.
A kíváncsiság ilyenkor hajtja az embert, így ma vacsorára elővettem egy 2 db-os csomagot, és elkészítettem.




Egy grill serpenyőben vajat/margarint hevítettem, ebben hirtelen sütöttem egy szép kérget a melleknek.




Közben a mikróban pároltam vegyes zöldséget, az olaj nélküli fritőz kosarában pedig sütöttem hasábburgonyát.





Tálaláskor a kész mellet felszeleteltem, mellé került a krumpli, zöldség, amit sóval, fehér borssal és szőlőmag olajjal ízesítettem.





A serpenyőben maradt vajat, amin a hús sült, rácsorgattam a felszeletelt csirkemellre.

Isteni finom így a hús, nem szárad ki, nem esik össze. Finom szaftos, puha.
Mint egy régi TV reklámban volt: Nagyon omlósz!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kókusz kocka

  Hozzávalók: 30 dkg liszt 15 dkg cukor 2 dl tej 1 cs. sütőpor 1 egész tojás 5 dkg vaj 3 ek olvasztott méz citromhéj őrölt fahéj őrölt sze...