2023. április 24., hétfő

Málnalekvár fagyasztott gyümölcsből lassúfőzőben

 

Hozzávalók:

  • málna – nálam piros és sárga vegyesen
  • cukor ízlés szerint vagy xillit
  • pektin vagy dzsemfix (opcionális)

Elkészítés:

A fagyasztott málnát beleborogatom a lassú főzőbe. Bekapcsolom és hagyom, hogy szép lassan kiolvadjon.


Ezután botmixerrel pürésítem, szűrőn átpasszírozom, hogy az apró magok ne kerüljenek be a lekvárba.



A gyümölcspépet megmérem, és ízlés szerint cukrozom vagy xillitet adok hozzá. Általában 1 kg péphez 25-30 dkg cukrot szoktam használni.


Elkeverem és sűrűsödésig főzöm. Ez több órát is igénybe vesz, ugyanis a lassú főző nem zubogva forral, hanem szép lassan rotyogtat csak.

Ha nem szeretnénk megvárni, amíg a lassú főzőben sűrűsödik be, akkor hagyományosan készítsük el a tűzhelyen.

Nekem most sűrű a napom, de kell a hely a fagyasztóban, így ráér rotyogni a lassú főzőben, este 9 előtt úgy sem jutok ki hozzá.

Ha pektint vagy dzsemfixet használunk, azt egy kevés cukorral el kell keverni és majd a végén kell hozzá forralni.

Mivel az én edényem tűzhelyen is használható, este be fogom sűríteni a tűzhelyen, ha nem lesz még 9-kor kellően sűrű, lekvár állagú.

Amikor kész a lekvár, akkor belekeverem a citromlevet is.

Ezután üvegezem, az üvegeket azonnal lezárom, fejre állítom, majd visszaforgatás után címkézem és mehetnek a polcra.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lasagne 2.

  Hozzávalók: 9 db Lasagne tésztalap Mártáshoz: 30 dkg darált hús 1 közepes vöröshagyma 2 kisebb gerezd fokhagyma 1 kisebb sárgarépa (...